Lássuk a Démonok kedvenceit!!!!
Menü
 
Mennyi az idő?
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek!!
 
Lola
 
Anti Fitness Club
 
No Thanx
 
Mark
 
Hányan is vagytok?
Indulás: 2007-11-29
 
Adatok
Mark 1989-ben született Németországban. A zenét, a zeneszeretetet szinte az anyatejjel szívta magába a fiatal srác, hiszen a Magyarországról származó operaénekesnő édesanyja 26 évig énekelt Németországban, de mellette az Állami Operaházba is gyakran hívták vendégművésznek. Mamája már kiskorától tanította énekelni Markot, aki két és fél éves korára több mint 60 magyar népdalt és német gyerekdalt tudott tisztán elénekelni. Következtek a zeneiskolás évek, ahol az ének mellett négy évig zongorázni, majd fuvolázni tanult. Szabadidejét legszívesebben énekléssel, zenéléssel tölti, de ezen kívül imádja a jó filmeket, szereti a festészetet, ő maga is rajzol, fest, fotókat készít, sőt néha rövidfilmeket forgat barátaival. Stílusok, skatulyák nélkül hallgat zenét, kedvencei között szerepel Jamie Cullum, Frank Sinatra, a The Beatles, Michael Bublé, Robbie Williams, Beyonce, de a klasszikus zene is közel áll szívéhez, mint például Mozart, Puccini, Vivaldi és Bach. Mark 2004-ben költözött Magyarországra és az idei év lehet az, amely komoly áttörést és népszerűséget hozhat számára.

Február 14-én – azaz Valentin napon - került bemutatásra a hazai mozikban Sas Tamás legújabb vígjátéka, az S.O.S. Szerelem!. A produkció készítői (producer: Neményi Ádám) már a film forgatása kezdetén kezdték keresni a megfelelő előadót és dalt, mely a film szempontjából meghatározó főcímdal szerepét betölthetné. Hosszas válogatás után, az ismert sztárelőadókat megelőzve, végül egyöntetű döntés alapján Markra esett a választás. A "Ments meg szerelem" című felvétel Szabó Zé zeneszerző és producer szerzeménye, és egyben Mark bemutatkozása is a nagyközönség előtt.
 
Tokio Hotel
 
Tom Kaulitz
 
Bill Kaulizt
 
Georg Listing
 
Gustav Schäfer
 
Pazzlü
 
Galéria
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123